előrebocsátom, nem az idei petri-díj jogosságáról/jogtalanságáról vagy bognár péter verseiről lesz szó, ezekről majd biztosan ír más. az és-ben megjelent köszöntőn akadtam fenn, nem egy során:
„Egy évvel ezelőtt, bevallom, azt se tudtam, hogy Bognár Péter a világon van. Ha Darvasi László nem ismerkedik vele össze, és nem kap tőle egy adag verset mutatóba, és ezeket nem küldi tovább a Holminak, más lenne idén a Petri-díjas. Ugyanis a kuratórium többi tagja sem hallott Bognár Péterről. Mintha nem vonzaná őt a nagyobb nyilvánosság. Vagy az önbizalma kevés? Nem tudom, hiszen most sem ismerem még: itt látom őt először. Amiket Darvasi küldött, azokból rögtön elfogadtunk volna kettőt. Kiderült, mindkettő megjelent már. De hol?”
ennek a pár mondatnak köszönhető az egész bejegyzés.
v. sz. a továbbiakban megjegyzi, hogy a díjazottnak jelentek meg versei a kecskeméti múzsában és a paperweb internetes felületén, de úgy tűnik, egyik sem ér sokat, mivel az előbb említett megszűnt két lapszám után, a paperwebet pedig b. p. barátai szerkesztik. ha megnézzük a feltüntetett szerzőket, azért akadnak a kortárs irodalmi életben jelenlévők is: bajtai, krusovszky, nemes z., szőllőssy balázs, tehát nem kellene félvállról venni a dolgot.
„Mintha nem vonzaná őt a nagyobb nyilvánosság.”
márpedig pesten igen is bárki találkozhatott b. p.-rel, ez a kép dunajcsik mátyás honlapjáról kifejezetten erről árulkodik,
Paper-est, Városi Színház, 2005. Dunajcsik Mátyás, Krusovszky Dénes, Bognár Péter, Bajtai András Fotó: Benedek Hajnal.
de az előszezonon hirdetett eseményről sem pont az önbizalomhiány jut eszembe, arról nem is beszélve, hogy darvasinak csak úgy odaadott a semmiből egy kevés verset, hogy na, itt vagyok.
jelentek meg versei, de hol?
valamelyik éjjel a bejglik és egyéb karácsonyi borzalmak követte rosszullétem idejét b. p. publikációs listájának összeállításával töltöttem, hátha megfeledkezem a mák- és dióundoromról. végül is elfoglaltam magamat, mivel ennek a fiúnak bizony 2003. óta jelennek meg versei és nem is akárhol: liget, új forrás, helikon, puskin utca, prae és alföld. a felsorolás láttán elgondolkoztam, hogy v. sz. olvas-e a holmin kívül más folyóiratot vagy csúsztatás áldozata lettem én is és mindenki más, aki olvasta az és-t?
(itt a lista hivatkozásokkal együtt)
"tulajdonképpen volt már egy vékony kötete is"
igen, b. p.-nek volt már egy kötete, sajna-sebaj címmel jelent meg 2005-ben a kláris kiadónál.
puhafedeles, ragasztott-fűzött, fekete-fehér borító, 60 oldal.
oké, a kiadó azóta megszűnt, és a kötetről nem hallott senki, ezért a szabályzat ellenére (a petri-díj elsőköteteseknek jár) 2012-ben jön a magvetőnél. az, hogy vékonyka, hogy már nincs kláris, hogy nem hallott róla senki, nekem valahogy sántít. vegyük például v. sz. első kötetét:
Ha már itt vagy
Kiadó: Kozmosz Kiadó
A kiadás helye: Budapest
A kiadás éve: 1981
ISBN-szám: 963-211-501-5
Kötéstípus: Fűzött papírkötés
Oldalszám: 59
a mai fiatal kortársak sem jelennek meg sokkal nagyobb terjedelemben első kötettel. ezen túl valaki még biztosan tudhatott b. p.-ről, ugyanis a sajna-sebaj 100 ezer forint állami támogatást nyert.
a könyv visszhangtalan utóélete rejtély számomra, megítélni nem tudom, mert nem fogom megrendelni, de sokatmondó, hogy az egyetlen recenziót, amit találtam, bajtai (paperwebes szerzőtárs) írta elkapkodott indulás címmel. (ennek oka lehet személyes ellentét is, ki tudja.)
a lényeg az, hogy b. p.-t nem értem, miért kellett lekicsinyíteni, miért kellett a már elért érdemeiről hallgatni.
de azt sem tudom, kemény lilinél miért kellett annyira hangsúlyozni (vagy azzal mentegetőzni?), hogy fiatal, azt sem, hogy került gressai ferdinánd* a magvetőhöz.
a petri-díj működését sem értem igazán, mert bár csak a 2.-at osztották, már megszegték a szabályzatot.
valaki elmagyarázhatná azt is, tulajdonképpen kiknek jár ez a díj? azoknak, akiket a magvető "fel akar fedezni" vagy a valóban pályakezdőknek/kötetre váróknak? sehol nem találtam róla se alapszabályzatot, egyáltalán mi alapján lesz valaki jelölt, semmit.
*értem én, promotálni kell a könyveket, mert kevesen olvasnak, ilyesmi, de miért kell valakiről azt állítani, hogy elsőkötetes, miközben nem?
)A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Ha van felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.
Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.
annak, aki a fészbukról téved ide:
igen, a lényeg, hogy várady nem olvas, mint ahogy valaki egy kommentben észrevette, és valójában ezen akadtam ki még az elején.
meg azon, ha van egy kötet, akkor ne kelljen már mentegetőzni miatta, a fülszövegben majd nem tüntetik fel, aztán csókolom.
most kellene változtatni a szabályzaton, ha tehetséges valaki, akkor legyen egyszerű a helyzet, lehet, hogy később is előfordul ilyen.