- balfácán vagy.
- az mi?
- lüke madár.
- de eddig lassú csiga voltam... a csiga pedig nem madár.
- akkor lüke csiga.

ez az ember itt állandóan a birodalmi indulót fütyüli, hümmögi, dobolja, bármi, ha pedig rászólok, hagyja már abba, akkor kis idő múlva felcsendül a nászinduló az imént említett előadásmódok valamelyikén. az utóbbi időben természetes egyszerűséggel váltja egymást ez a két remekmű.
ijesztő.

előtte vagy másfél hétig halálán volt az emésztésem, kicsit nyomoréknak érzem magam, na. közben meg betemet minket a hó. tegnap azt néztük vagy negyedórán keresztül röhögve, hogyan táncol egy hókotró a bicikliúton és a járdán, az egyik kisbolt elé pakolja a havat, majd még pörög egy kicsit és átrakja 2 m-rel arrébb, valószínűleg rájött, hogy ott annyira mégsem lesz jó. mindeközben az emberek próbálták kikerülni, átfutni mögötte, előtte, a futkosástól estek-keltek. még jó, hogy nincs tv-nk, ingerküszöböm az egekben, ez is szórakoztatott.


lehet ezek után mindent. nincs semmiféle szabály arra, hogy nem lehet bevinni érettségire cumit és tápszert, az osztálytársak és a tanárok addigra megszokják, az elnök persze biztosan meg fog lepődni, ha mondjuk a kimehetek wc-re kérdés után nem az ajtó felé indul majd, hanem leül a széke mellé a bilire, de hát ki vagyok én, nem az anyja, ugye, csak a szomszéd ribanc, szóval kussolok.
addig is: tánc!

már arra is gondoltam, hogy egyszerűen letusolom a fejem.
mondta a sebzett tarkójú világvége-szakértő*. nem is ismerem én ezt az embert.
*istenem.