
ez az ember itt állandóan a birodalmi indulót fütyüli, hümmögi, dobolja, bármi, ha pedig rászólok, hagyja már abba, akkor kis idő múlva felcsendül a nászinduló az imént említett előadásmódok valamelyikén. az utóbbi időben természetes egyszerűséggel váltja egymást ez a két remekmű.
ijesztő.


lehet ezek után mindent. nincs semmiféle szabály arra, hogy nem lehet bevinni érettségire cumit és tápszert, az osztálytársak és a tanárok addigra megszokják, az elnök persze biztosan meg fog lepődni, ha mondjuk a kimehetek wc-re kérdés után nem az ajtó felé indul majd, hanem leül a széke mellé a bilire, de hát ki vagyok én, nem az anyja, ugye, csak a szomszéd ribanc, szóval kussolok.
addig is: tánc!

kedvenc irodalomtörténészem kezében imbuszkulcs és fogó. a háttérben zene szól. néha szemrehányó tekintettel felnéz rám és célozgat: nápolyit akar.

kedves barátaim:
BASSZÁTOK MEG!
de csak mert szigorú vagyok, mint egy abroncs vagy egy kései móricz-regény. sajnálok bármilyen kortárs akárkit, aki szegedre vetődik, de komolyan. mármint tényleg. szívből.


most így, keresem a szemeimmel a helyét:![]()
anyám azt mondta, egyszer csak felnövök. sajnos érzem, bár a külsőm ezen mit sem változtat.
ez a videó meg végtelenül abszurd a sok gyerekkel. tapsolnak, visítanak örömükben és nem értik, csak halász judit haja száll, azt nézik, az szép. jól teszik.

próbáltam sepregetni a teraszt, miközben sertepertélt körülöttem a kutya, nagyon akart segíteni. valaki pár házzal arrébb a barbie girlt fütyörészte.
bár ne lenne hányingerem konstans.
legutóbb erre akartam menni és mehettem volna épp, mert tényleg érdekelt, de a hangulatomnak akkortájt hűlt helye volt leginkább. biztos voltam benne, ha átmegyek, annak valami rettenetesen csúfondáros vége lesz, tekintve, hogy a tökéletes kétségbeesésbe szálltam volna le a vonatról, a tájékozódásom is kedvfüggő és értem én, hogy telefonon lehet kommunikálni, mi merre, de mikor amúgy is az van, hogy legszívesebben leülnék valami sötét sarokba és soha többé nem mozdulnék, az olyankor nem segít előrejutni. ilyenkor az a kényszerképzetem támad, ha továbbmegyek, hogy a vodka majd segít, persze sosem, csak tüneti kezelést nyújt. ez nem gyógyít. viszont a pankságot sajnálom, sehol meg állomáson alvás. a naésmilyenvoltból ítélve minden bizonnyal jó: szép verseket olvastunk fel szépen. köszi... :)
mostanra visszatért, ott csücsül, ahol kell. vidáman lógatja a lábait és bazsalyog.
elhatároztam, hogy ma viselkedni fogok és inkább nem beszélek, mert annak több hátulütője is akad. de boldogan :)
a miheztartás végett tegnap hazafelé ezt dúdolgattam:
